Újdonságaink

Abbas Khider:
A pofon
Egy bevándorló Németországban

A szerzőről: Abbas Khider (1973) német-iraki író, jelenleg Berlinben él. A Szaddam Husszein rezsimje ellen kifejtett politikai tevékenysége miatt 19 éves kora óta összesen 11 alkalommal tartóztatták le. 1993 és 1995 között egy iraki börtönben többször megkínozták, 1996-tól különböző közel-keleti országokban, például Jordániában és Líbiában élt. Khider 2000-ben Németországban szerzett menedékjogot, Münchenben és Potsdamban irodalmat és filozófiát tanult. 2007-ben német állampolgárságot kapott. A német társadalom tagjaként tekint magára, úgy látja, hogy a német társadalom problémái az ő problémái is, választott hazáját ugyanakkor kritikusan szemléli. Negyedik regénye, A pofon a korábbi művektől eltérően nem a zsarnoki rendszerek kritikáját adja, hanem a németországi demokrácia visszásságaira irányítja a figyelmet. A szerzőnek ez az első magyarul megjelent kötete.

A könyvről: A pofon egy XXI. századi történet, egy iraki menekült férfi története, monológja. A férfi Párizsba szeretne menekülni, egy rokonához, de mivel az emberkereskedők csak Németországig viszik, így ott kénytelen dekkolni. Megismerjük a könyvből a menekültek zárt világát (nemcsak iraki menekültek, hanem mindenféle náció, de persze főleg a Közel-Kelet térségéből), kitörési lehetőségeiket, illetve: a normális kitörés lehetetlenségét. A férfi tulajdonképpen ügye elbírálására vár (hiszen elfogták Németországban, mint illegális bevándorlót), hogy maradhat-e az országban. A könyv a németországi bürokrácia kritikája is, amely lassú, körülményes és egyáltalán nem az együttérzésen alapul.

Almási Miklós:
Mi lesz velünk,
Anton Pavlovics?

A szerzőről: Almási Miklós (professor emeritus, ELTE BTK Művészetelméleti Intézet). Legutóbb megjelent könyvei: Kis Hegel-könyv. Athenaeum Kiadó, 2005; Hová tűnt az a rengeteg pénz? Válságkönyv. Athenaeum Kiadó, 2009; A szerelem lehetetlensége. Kalligram Kiadó, 2012; Bevezetés a 21. századba. Kalligram Kiadó, 2015

A könyvről: „Könyvemben a Sirály, a Ványa bácsi, a Három nővér és a Cseresznyéskert nekem irodalmi „rendezőpéldány” megírásaképp kínálkozott: azaz kerestem, mi van a sorok mögött, a maszkok alatt. Anton Pavlovics Csehov a sokértelműség szerzője, kimeríthetetlen az a röntgenkép, amit a jelen rohangászó vagy épp depressziós hőseiről, s talán jövőnkről sejtet. Cvikkeres tekintetével olyan mélyre lát hősei lelkébe – azaz bajaink-örömeink mélyére –, hogy száz év után is mai, sőt rejtélyes drámavilággal lep meg bennünket. Játszták már szomorú-sírós részvéttel, ironikusan, hogy nevessünk Ványa bácsi elfuserált lövöldözésén, és – követve a szerzői intenciót – kegyetlenül. A Három nővér végén Mása és szerelme, az elvezényelt alezredes, búcsúzna, de Csehov ebben az érzékeny jelenetben otthagyja Olgát – így az utolsó intim pillanatot is elveszi kettejüktől. Ez a távolságtartó, hűvös szemléletmód talán orvosi praxisából és a Szahalin-sziget büntetőtelepén tett látogatásából táplálkozik – ott ugyanis igazi szenvedéssel találkozott. Ezért van az, hogy finom idézőjelbe tudja tenni az értelmiségi, vagy csak jómódú árvák, élettől eltaposott figurák lelki viharait, és olykor még nevetni is engedi nézőit sejtelmes és kíméletlen, mulatságos és köznapi: huszonegyedik századi színpadvilágában.” (Almási Miklós)

Borgos Anna:
Holnaplányok
Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában

A szerzőről: Borgos Anna pszichológus, nőtörténész, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének munka¬társa. Huszadik század eleji, elsősorban az irodalomhoz és a pszichoanalízishez kapcsolódó értelmiségi nők élettörténetét kutatja. Érdeklődési körébe tartozik a szexuális kisebbségek helyzete és története is, társ¬szerkesztője a Labrisz-könyvek sorozatnak. Az Imágó Budapest pszichoanalitikus folyóirat főszerkesztője.

A könyvről: A „holnaplány” kifejezést Hajdu Lilly, a később jelentőssé vált pszicho¬analitikus használta saját magára 1910-ben, orvostanhallgatóként. Olyan nőket képzelt a szó mögé, akik elmozdulnak a nő hagyományos ideáljától, és mindenekelőtt szellemi, alkotó emberként és társként tekintenek önmagukra. Róluk szól ez a könyv. A nők kapcsolódása a pszichoanalitikus szakmához az intellektuális női szereplehetőségek kibontakozásának reprezentatív jelensége. Számszerűen ugyan egy szűk csoport történetéről van szó, amely viszont rendkívül sok szálon érintkezik a korabeli kultúrával és társadalommal, ezért az életutak tükrében nemcsak a pszichoanalí¬zis, de a nőtörténet, illetve a társadalom- és politikatörténet jelentős eseményei és folyamatai is nyomon követhetők. A könyv fejezetei egyfelől a nőiség pszichoanalízisben betöltött szerepét, jelentését, másfelől az első magyar női pszichoanalitikusok pályáját mutatják be. Feltárják a pszichoanalízis budapesti iskolá¬jában dolgozó nők társadalmi hátterét, a szakmába való belépésük körülményeit, érdeklődési területeik jellegzetességeit. A fő fejezetek egy-egy jelentős női pszichoanalitikus: Hajdu Lilly, Gyömrői Edit, Bálint Alice, Kovács Vilma és Rotter Lillián életén és pályáján vezetnek végig, számos új életrajzi forrás bevonásával. Az utolsó fejezet rövidebb élet¬rajzai további közel harminc korai magyar (és magyar származású) női analitikus portréját rajzolják meg – közülük többen szinte teljesen ismeretlenek voltak a pszichoanalízis-történet számára.

Féja Géza:
A régi Budapest

A szerzőről: Féja Géza 1900. december 19-én született a Léva fölötti Szentjánospusztán. Középiskoláit a lévai piarista Főgimnáziumban végezte. 1920-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára járt. 1924-től polgári iskolai tanár, előbb Esztergom-Táborban, majd 1933-tól Pesterzsébeten. Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozott. 1939-től, mivel Viharsarok című könyve miatt állásából felfüggesztették, zömében írói, publicisztikai munkásságából él. 1945 tavaszától 1956 novemberéig Békéscsabán könyvtáros, publicisztikai, írói, falukutatói munkássága újraindul. 1978. augusztus 14-én hunyt el Budán.

A könyvről: Féja Gézát a köztudat falukutatóként, a Viharsarok írójaként tartja számon, s munkásságának zöme valóban az ország lakosságának akkor még többségét kitevő parasztság helyzetéről és világáról szól. E kötet írásai azonban bizonyítják, hogy más társadalmi rétegek, így a munkások, a nagyváros szegényeinek, kistisztviselőinek életével, sorskérdéseivel szemben sem volt közömbös. Átérezte gondjaikat, és elsősorban ezeket fogalmazta meg riportjaiban. Kereste felemelkedésük és polgárosodásuk útjának lehetőségét, magyarságtudatuk erősítését kívánta a fokozódó idegen befolyásokkal szemben. Így szólt erről: „Nem cselekedhetünk eleget a falu és a nép érdekében, a népi kérdést sohasem szabad levennünk a napirendről. De ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a magyar városról sem.” A régi Budapest írásai először jelennek meg könyv alakban.

Georgio Pressburger:
Trieszti történetek

A szerzőről: Giorgio Pressburger (Budapest, 1937 – Trieszt, 2007) magyar származású, olaszul író elbeszélő, színházi szerző, esszéista és filmrendező. 1956-ban menekült Olaszországba ikertestvérével, Nicolával. Rómában és Triesztben élt. 1998 és 2002 között a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója volt. Magyarországon és Olaszországban szenvedélyes kultúrateremtő- és szervező munkásságával szerzett hírnevet és elismerést magának. Magyar nyelven is olvashatók fivérével közösen írt elbeszélései, a Nyolcadik kerületi történetek és A zöld elefánt. A Trieszti történetek az utolsó novelláskötete, mellyel visszatért a számára kedves kispróza műfajához.

A könyvről: „Az itt egybegyűjtött történetek ismerősök elbeszéléseiből, kávéházbeli pletykákból és szomorú vagy éppen mulatságos városi legendákból származnak. Mint ilyenek, akár igazak is lehetnének. Ami azt illeti, jelentősen átalakítottam őket és ahhoz igazítottam, amit én igazságnak gondolok. Igazság és valóság: nehéz páros, de egy kis odafigyeléssel ki lehet belőle szerelni a gyutacsot, úgyhogy ez a gyűjtemény teljes egészében a fantázia művének tekinthető. Számos történetet hallottam életemben, és azok közül, melyeket itt olvashatnak, többnek művészi hajlamú szereplői vannak. Ez nem ritkaság a mi városunkban. A kereskedői rátermettség gyakran párosul műkedvelői ihlettel. Van, aki verset ír, van, aki fest, van, aki képeket gyűjt, énekórákat vesz. (…) Valójában sorsunkkal szemben mindannyian dilettánsok vagyunk. És sokszor ez ment meg bennünket – olykor meg éppenséggel kárhoztat.”

Horváth Péter:
Getnó

A szerzőről: Horváth Péter József Attila-díjas író, a Szabad Művészetek Doktora. Tucatnyi regénye, elbeszéléskötete jelent meg. Írt sikeres színdarabokat, hangjátékokat, filmeket, musical szövegkönyveket és dalszövegeket. Színészmesterséget, drámaírást tanít. Szegeden él. 64 éves. A Noran Libro Kiadónál megjelent művei: Bogárvérrel (2011), Dzsorden (2012), A képíró (2013), Kedves Isten (2014), Öl – Egy sorozatgyilkos vallomásai (2015), Szerelem első vérig (2015).

A könyvről: A könyv címe a Rolling Stones azonos című, világhíres slágerére utal. Igen, nem fenékig tejföl az élet. A szerző beszélgetőtársa Kutassi József „megbukott”, és újra és újraéledő „életművész” – na, meg önmaga. Beszélgetésük során megváltják ugyan a világot többször is – de minek. Getnó. Hogyan kezdi megtalálni önmagát, majd hogyan veszíti el, és hogyan találja meg újra és újra azt az életformát, amely túllendíti a reményvesztettségen. Mennyit kell vállalkozni, és várni az élettől, hogy végre… Na, mi is történjen meg végre? Hát ez az! Kutassi és Horváth miért rabjai a saját maguk teremtette körülményeknek? Azért, mert másokkal közösen teremtették, vagy mert a megfelelő helyen nem voltak elég erősek. Kell-e, lehet-e szakítani? De kivel, mivel is?!

Huszadik századi magyar novellák
Modern Dekameron

A szerzőkről: A kötetben Békés Pál, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Csáth Géza, Darvasi László, Déry Tibor, Esterházy Péter, Ferdinandy György, Galgóczi Erzsébet, Gelléri Andor Endre, Gerelyes Endre, Gion Nándor, Grendel Lajos, Hajnóczy Péter, Hunyady Sándor, Kádár Erzsébet, Kaffka Margit, Karinthy Ferenc, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lázár Ervin, Lengyel Péter, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nádas Péter, Nagy Lajos, Németh László, Ottlik Géza, Örkény István, Parti Nagy Lajos, Sánta Ferenc, Spiró György, Szabó Magda, Szép Ernő, Szilágyi István, Sziráky Judith, Tamási Áron, Tar Sándor, Tersánszky Józsi Jenő és Tolnai Ottó novellái olvashatók.

A könyvről: A sorozat új kötete a múlt századi magyar rövidpróza legjobbjait sorakoztatja fel, a klasszikusoktól a kortársakig – több mint negyven szerző remekművét.

Kovács Ágnes:
A hajlított kalap
Elhurcolt magyar műkincsek

A szerzőről: Kovács Ágnes (1956) művészettörténész, 1995-től 2015-ig az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének adjunktusa. Több évtizede a 19–20. századi magyar–bajor művészeti kapcsolatokkal, főként Münchennek mint művészeti központnak a szerepével foglalkozik. Ez a kötet is jórészt Münchenben íródott, ahol a szerző egy 2012-ben elnyert DAAD-ösztöndíj keretében végzett kutatásokat.

A könyvről: A német nemzetiszocialista vezérek számára a II. világháború alatt a különböző európai országokból elrabolt műtárgyakból hoztak létre művészeti gyűjteményeket. Ezeket azután – a hadi eseményektől függően – más és más helyszínre szállították, jól védhető kastélyokban vagy sóbányák tárnái mélyén őrizték. A kincsek felkutatása a háború utolsó szakaszának különlegesen izgalmas fejezete volt, amelynek hősei az amerikai hadsereg erre szakosodott szervezetei és tisztjei voltak. Az egyik első „kaland” a berlini Birodalmi Bankból a merkersi bányába szállított óriási mennyiségű aranyrúd, többtonnányi ezüst, valuta, papírpénz és értékes műtárgy felfedezése volt, amelyeket 1945. április 12-én Eisenhower, Bradly és Patton amerikai tábornokok jelenlétében foglaltak le. Az aranyrudak nagy részét visszaadták az egykor megszállt országoknak, így lefoglalásukat jogosnak tarthatjuk, a hatalmas „leletben” azonban voltak olyan értékes darabok is, amelyek soha nem kerültek vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Néhány műtárgy, rögtön a háború végét követően, illegális utakon az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol a felvevőpiac óriási volt. A múzeumok és műkereskedők nem kérdezték, hogy a legtöbbször svájci műkereskedők közvetítésével kalapács alá került műtárgyak korábban kinek a tulajdonát képezték. Az azonban egyértelmű, hogy az elrabolt műkincsek rejtekhelyeinek megtalálásában, megmentésében és visszaszolgáltatásában az Egyesült Államok példamutató szerepet vállalt.

Rátai János:
Az almafa törvénye
Állati múlt, angyali üzenet

A szerzőről: Rátai János 1944-ben született Rátai Dénes és Erdélyi Olga nyolcadik gyermekeként. Gyerekszobájának a bugaci tanyavilág homokbuckáit, a háború utáni lágymányosi grundot, a külső hetedik kerületi Csikágó utcáit, életművének négy gyermek felnevelését tekinti. Önellátó kenyérkeresővé tizennégyéves korában vált, lovászgyerekként, az akkori Lósport Vállalatnál; volt ügetőhajtó, szakíró a Pesti Turfnál, munkatárs a több mint egymillió példányban megjelenő Rádió- és Televízióújságnál, dramaturg és szerkesztő a Magyar Televíziónál. Rádiós és televíziós munkáját többször nívódíjjal, fesztiváldíjjal jutalmazták. Idők során lótenyésztő szakmunkás és érettségi bizonyítványa mellé újságíró, valamint magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett. Költőként Amnézia című, makáma formában írt terjedelmes teremtésmítoszát jegyzi első helyen, de kalandvágyból, egy nagylemez erejéig írt dalszövegeket is az Apostol együttesnek. Ars poeticája: első az élet, s csak aztán az ő tükrözése. Ebben a szellemiségben fogant eddig megjelent két kötete, A szellem kalandjai és A kannibalizmus kultúrtörténete, csakúgy, mint a legújabb esszékötete, Az almafa törvénye is. Mindhárom könyv hátterében – más- és máshonnan közelítve – az öntudat–önismeret–önbecsülés szentháromságának kérdése áll, vagyis hogy mi mindent kell újragondolnunk kultúránkban, visszamenve akár a kezdetekig, ha nem akarjuk felelőtlenül szőnyeg alá seperni a mindannyiunkra érvényes alaptörvényt: az élet él, és élni akar.

A könyvről: Érzésekkel nem lehet vitatkozni. Még gondolatokkal is nehéz. Többnyire fölösleges is. Hacsak a kényszer rá nem viszi az embert. Most éppenséggel ezt látom. Nukleáris fenyegetettség, földrésznyi területek éhínsége, világjárványok, önmagát hatványozó túlnépesedés, terrorizmus, migrációs robbanás, demenciával tetézett túlöregedés, létteret habzsoló energiaválság, sztratoszféráig ható környezetrombolás, intézményesített népbutítás, és még ki győzné felsorolni, hányféle szívbénító, gerincroppantó rémség tornyosul fölénk a civilizáció magaslatain. Ha komolyan hisszük, hogy sorsunk volt birtokba venni egy egész bolygót, globálisan, mert úgy emberi, azt is látnunk kell, hogy nincs esélyünk megfelelni közös felelősséget jelentő közös feladatainknak morális túlélőerőt adó egyetemleges öntudat, önismeret, önbecsülés, humanitás, vagyis a mostaninál sokkal valódibb demokrácia nélkül.

Sausic Attila:
Kalandozás a szexualitásban

A szerzőről: Sausic (Schauschitz) Attila 1952-ben született Budapesten. 1983-ban Nyugat-Berlinbe disszidált családjával, jelenleg is Berlinben él. Újságíróként először a Szabad Európa Rádiót, majd a Magyar Narancsot tudósította. Számos írása jelent meg az Élet és Irodalomban, köztük néhány az itt közreadott tanulmányokból is. Könyvei: Berlin utcáin (Kalligram, 2009), Der Detektiv (epubli, 2013), Berliner Miniaturen (epubli, 2014).

A könyvről: „Csupa tabu. Csupa olyan fogalom, olyan jelenség és olyan leírás, amiről még mindig – egy prűd, egy képmutató, egy álszent társadalom alázatos szolgáiként – magányosan és szégyenkezve gondolkodhatunk. A sperma a magyar nyelvben szitokszó. A női nemi szerv a szajhaság tárgyiasított jelképe. Az azonos neműekkel való kapcsolat fertő, az elfajzás része. A nemi tevékenység konkrét gyakorlata megrontás, bűngyakorlás. Az önkielégítés megbetegítő szégyenletesség, szent borzadály. A monogámia lehetetlenségéről aztán szót se ejtsünk. Schauschitz Attila, író és újságíró könyve fölszabadultan, az irónia gyöngéd erejével, megannyi tudományos ismeret birtokában veszi sorba a szexualitás történetiségével, az evolúció folyamatával kapcsolatban fölállított piros lámpák sorát. Ez az út, a könyv tapasztalata szerint, nem elsősorban szégyenkezésre méltó, hanem inkább izgalmas és kalandos. Igazi fölfedezés, a kiscserkészek és a kisnővérek kijönnek a napra a fullasztó hátsó szobákból. A szerző esszéinek gyűjteménye roppant szórakoztató, fölvilágosultsága magával ragadó, és ráadásul könnyed is, mint egy jól sikerült, felhőtlen randevú.” (Darvasi László)

Szabadkőművesség titkok nélkül

A szerzőkről: A kötetben Alain de Keghel, Benedek Elek, Benedek István, Benedek Marcell, Benedek Szabolcs, Berényi Zsuzsanna Ágnes, Jászi Oszkár, Kazinczy Ferenc, Kende Péter, Kossuth Lajos, Matlák Gábor, Márton László (Párizs), Molter Károly, Móra Ferenc, Nacsády András, Sumonyi Zoltán, Supka Géza, Vári László és Várkonyi Benedek írásai olvashatók.

A könyvről: Hiánypótló munkát tart a kezében az olvasó. A kötet számos jelentős történeti forrást közread a magyar szabadkőművesség kezdeteitől a közelmúltig terjedő időszakból, ám nem feledkezik meg a laikus érdeklődőről sem. Mi volt a szerepe a szabadkőművességnek Kossuth Lajos emigrációjában? Csakugyan szabadkőműves volt Ady Endre? Kik voltak a magyar mozgalom legjelentősebb alakjai? Interjú, portré, tanulmányértékű esszé és sok más szöveg mind egy célt szolgál: olvassunk és beszéljünk a szabadkőművességről – titkok nélkül.

Szunyogh Szabolcs:
Magyar menóra
Zsidó emlékhelyek Magyarországon

A szerzőkről: Szunyogh Szabolcs 1950-ben született Budapesten. Tanárként végzett, de elsősorban újságíróként, lapszerkesztőként, rádiósként dolgozott. Megkapta a Magyar Rádió Nívódíját (1988), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (2004), a Táncsics-díjat (2008), a Radnóti-díjat (2015) és a Várhegyi György-díjat (2016).

A könyvről: „A zsidó etika két alaptételre épül. Az egyik így hangzik: pikuách néfes, azt jelenti: az élet védelme. Meg lehet törni a szombat törvényét, a kóserság törvényét és az életviteli törvényeket is, ha ezzel megmentünk valakit. Ha nincs más, aki szombaton gyógyszert hozzon, akkor a vallási tilalom ellenére maga a rabbi ül kocsiba, mert ezt írja elő az élet védelmének parancsa. A másik alapelv így szól héberül: tikun olám. Azt jelenti, a feladatunk, hogy azért dolgozzunk: a világ jobb legyen, amikor kilépünk belőle, mint amikor beleszülettünk. A magyar zsidóság jobbá tette közös hazánkat. Ez a könyv a zsidó teljesítményt idéző emlékhelyekről szól. Történelmünk közös kincseiről. Ajánlom azoknak, akiket érdekel az elhallgatott valóság, azoknak, akik szeretnének tájékozódni egy számukra talán alig ismert világban, és azoknak, akik úgy vélik, a tikun olám érvényes iránytű. A menóra a zsidóság egyik legősibb jelképe. Nemcsak pontos leírása található meg a Tórában, hanem a feladata és célja is. »Készíts lámpatartót – írja a Biblia –, és készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakják fel a mécseit, hogy előre világítsanak.« Olyan kulturális örökségről szól ez a könyv, amelyik, mint a menóra, noha a múltban fénylik, mégis előre világít.” (Szunyogh Szabolcs)

Tóth Zoltán:
Civil a konyhában

A szerzőről: 1989 nyarán kirúgtak a Belügyminisztérium¬ból, ahol választási főosztályvezető-helyette¬si munkakörben dolgoztam. Az értesítés informálisan jött, és megrázott. 1977 óta dol-goztam a közigazgatásban, és ilyen még nem fordult elő velem. 37 évesen miből tar¬tom majd el a családomat? A fiam négy-, a lányom hároméves volt. Akit a rendszervál¬tás történelmi korszakában kirúgtak, az sok jóra nem számíthatott. Váratlan sugallatra fel¬lapoztam a budapesti telefonkönyvet, és megtaláltam a Dobos C. József Vendéglátó¬ipari Szakképző Iskolája telefonszámát és címét. A telefonban a portás azt mondta, hogy náluk szakácsokat képeznek! Kora dél¬után értem az iskolába, az igazgató urat nagyon érdekelte, ki vagyok és mit akarok. Elkérte a személyi igazolványomat, nem akarta elhinni, hogy jogászdoktorként, a Belügyminisztérium egyik vezető tisztviselőjeként szakácstan¬folyamra szeretnék beiratkozni. Megkön¬nyebbülten fedezte fel, hogy harminchét éves vagyok, és közölte: ,,Nem tudok segíteni, mert csak harmincéves korig van felvételi nálunk!” Leforrázva kullogtam haza.

A könyvről: Az egyik iskolai szünidő első napján édesanyám hajnalban felébresztett, elsorolta, hogy a reggelihez és ebédhez milyen alapanyagokat hol találok (kredenc, spájz, hűtőszekrény), a lelkemre kötötte, az ötéves öcsémnek is rendesen adjak enni, és elment dolgozni. Az ajtóból még visszaszólt: ,,Az asztalon hagytam 1 forint 50 fillért, ebből vegyél 50 fillérért jeget a hűtőszekrénybe, és magatoknak egy-egy gombóc fagylaltot.” Apai nagymamámat a kukoricatörés idején Endrődön, Békés megyében láttam először nagy mennyiségben főzni. A nagymamám 40 literes kondérban főzött egytálételt – hússal – a dolgozóknak: 40 dkg plusz 2 nagy szelet kenyér volt egy adag. Anyai nagymamámnak a Fejér megyei Mezőfalván kisebb mennyiséget kellett főzni, de ,,finomat” is kellett adni. A finomság titka a tejföl volt. A zöldséglevesbe, mártásba, főzelékbe, uborkasalátába, ecetes zöldsalátába – tejföl. Még a sütemények tésztái is tejföllel készültek. Elvégeztem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, és 1971–1977 között csak egyszer főztem. Későbbi feleségemnek készítettem egy ,,igazi” zöldborsófőzeléket. ,,Kicsit édes volt…”, kaptam a rövid kommentárt, és csak másnap jöttem rá, hogy a só helyett cukrot tettem a főzelékbe. Valószínűleg sorspróbáló főzés volt ez, mert negyvennégy éve vagyunk házasok.

Az Ungvári
Tanár és tudós

A szerzőkről: A kötetben Benedek István Gábor, Heller Ágnes, Hernádi Miklós, Hegedűs D. Géza, Hrotkó Larissza, Kiss Endre, Komoróczy Géza, Lichtmann Tamás, Kenyeres Zoltán, Kiss Erika, Nógrádi Gergő, Peremiczky Szilvia, Répás Annamária, Oláh János, Schőner Alfréd, Schweitzer Gábor és Uhrman Iván írásai olvashatók.

A könyvről: Ungvári Tamás József Attila- és Széchenyi-díjas író és irodalomtudós, Budapest díszpolgára és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem díszdoktora. Budapesten született 1930-ban, a Zsidó Gimnáziumban érettségizett, diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett. A Csillag című lapnál már fiatalon rovatvezető lett, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. Később volt a Budapester Rundschau szerkesztője, a Petőfi Színház dramaturgja, a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, illetve egyetemi tanára. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként, és két cikluson át volt a nemzetközi PEN Club magyar tagozatának főtitkára. A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön – a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Claremontban, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet oktatott. Fordított Arthur Millertől, Bertolt Brechttől, Graham Greene-től. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széleskörű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyveket, de megírta A „zsidókérdés” magyarországi történetét is. Műsorvezetőként dolgozott a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a Klubrádióban és az ATV-ben. Ebben a kötetben a barátai, kortársai, tanítványai köszöntik a neki és róla írt tudományos műveikkel, esszékkel, emlékezésekkel.