A Noran Libro Kiadó újdonságai

 

Pető Péter

Lesgól

Az Orbán-rendszer sportpolitikája

Progress könyvek

A 2010-ben hatalomra került Fidesz politikájának egyik pillére a sport. Az ellenzék számára pedig a politikai konfliktusteremtésre alkalmas terület, elvégre a stadionépítések, a tao, az egyéb szakpolitikai befektetések száz-, ezermilliárdos tételt jelentenek a költségvetésből, miközben a korrupció gyanúja is kíséri a beruházásokat. A könyv arra vállalkozik, hogy áttekintse, Orbán Viktor rajongó szeretetén túl mire szolgál a sport a korszak uralkodó narratívájában, valójában mi a célja az intézkedéssorozatnak, milyen eszmei alapon építkezik a sportpolitika, és hogy létezhet-e ennek baloldali ellentörténete.

 

Kovácsy Zsombor

Elfekvő

Gyógyítható az egészségügy?

Progress könyvek

Az egészségügy hogyléte mindenkit érint, és a kutatások tanúsága szerint fontosnak is tartjuk a megfelelő működését – mégis azt láthatjuk, hogy a mindenkori kormányzati politika nem tekinti kiemelt területnek. A látszólagos ellentmondás megértéséhez célszerű a bonyolult ágazat alapvonásainak megismerését követően sorra venni a problématerületeket. Helyzetértékelés és a korábbi, többnyire elbukott reformok tapasztalatai alapján fogalmazhatjuk meg, hogy a jelenlegihez képest milyen rendszert szeretnénk, és tehetünk javaslatokat a célok eléréséhez szükséges lépésekre. A szerző szándéka egészségügyünk helyzetének és lehetséges fejlesztési irányainak felvázolásával a gondolatébresztés, segítségnyújtás a rendszerről szerzett benyomások és a megismert tények megalapozott értékeléséhez, az ágazat szakpolitikai vitáiban való eligazodáshoz. És talán lesz olyan döntéshozó is, aki éppen a könyvből kap megerősítést ahhoz, hogy nekilásson az egészségügy alapos megújításának…

 

Az Örök látogató

Konrád György 1933-2019

A közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas író, esszéista és szociológus élete és életműve szerettei, barátai és pályatársai visszaemlékezésein keresztül elevenedik meg. A könyvben mások mellett Balla Zsófia, Dragomán György, Fehér Renátó, Garaczi László, Háy János, Konrád Dóra, Lakner Judit, Lengyel László, Terézia Mora, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna, Szegő János, Szelényi Iván, Váradi Júlia, Végel László és Závada Pál írásai olvashatók.

 

Soros György

A nyílt társadalom védelmében

Soros György a Soros Fund Management LLC és a Nyílt Társadalom Alapítvány alapítója. Budapesten született 1930-ban, túlélte a náci megszállást a második világháború alatt, majd 1947-ben Angliába menekült a kommunisták által uralt Magyarországról, ahol a London School of Economics-on szerzett diplomát. Ezt követően az Egyesült Államokban telepedett le, ahol nagy vagyont szerzett az általa létrehozott és irányított nemzetközi befektetési alap révén. 1979 óta foglalkozik aktívan filantrópiával, amikor a Cape Town University fekete diákjainak segített az apartheid politikát folytató Dél-Afrikában. A Nyílt Társadalom Alapítvány ma több mint száz országban működik, éves költségvetése meghaladja a négyszázmillió dollárt; célja a nyílt társadalom, az emberi jogok és az átláthatóság értékeinek az előmozdítása. Tucatnál is több könyv szerzője, köztük olyanoké, mint a The Tragedy of the European Union: Disintegration or Revival. A politikával, a társadalommal és a közgazdaságtannal foglalkozó cikkei és tanulmányai rendszeresen megjelennek a világ nagy újságjaiban és folyóirataiban.

 

Nemes Anna

Előled

regény

Noran Presents

Eszter útja a faluból a kisvárosba, a kisvárosból a nagyvárosba vezet, ahonnan furcsa külföldi utakra indul. Az apja elől menekül, aki sokáig kínozta a családot. Menekülés közben egymásba fonódnak a történetek a faluról és a nagyanyjáról, a kisvárosról és a szüleiről, a nagyvárosról és a családi mintákat követő, kizsákmányoló kapcsolatokról. A három úti cél Brno, Szarajevó és Vasto, de hiába menekül, a cseh sörözőben, a bosnyák kávéházban és az olasz tengerparton is üldözik az emlékei. Mindezt egy titokzatos férfinak meséli el, aki akár az apja is lehetne…

 

Barlog Károly

E/

soundtrack-próza

Noran Presents

 

Barlog Károly zenés monológjai különféle zeneszámok keltette hangulatokat jelenítenek meg, de az olvasónak nem kell ismernie az előadókat és dalokat ahhoz, hogy magával ragadja a szövegek atomszférája, és belefeledkezzen a magányos, gyakran kudarcokat megélő elbeszélők történeteibe. Az édeskeserű hangulatot teremtő vágymonológok a mindenki által áhított egymásra találás elé görbe tükröt tartva az idealizált szerelmek fonákjaival szembesítenek.

 

Dienes Lilla

Egyetlen év

regény

Wohl Ellával 1900-ban megfordul a világ. Kísérlete, hogy megmentse azokat, akiket szeret, erőpróbába csap át. A tét  négy egymásba fonódó sors: a tékozló testvéré, a fényes karrierért mindent odadobó baráté, a gátlástalan özvegyé, és – akarva-akaratlan – Elláé is. A kérdés csak az, hogy kinek milyen árat kell fizetnie az útért, amelyen elindul. Mert a világon semmi sincs ingyen. A történet során felelevenedik az egyszervolt pesti utcák ibolyaillata, a párizsi világkiállítás bizarr embermúzeuma, a pletykák és a bosszúvágy mérgező íze, az élni, szeretni és tetszeni akarás, és egy világ, ahol az álmokból valóság, a valóságból pedig ismét álom lesz.

 

Dorosz Dávid

Az idő szorításában

Hogyan kerüljük el a globális összeomlást

Gyakorlati tanácsokkal a mindennapokhoz

Sorsfordító éveket élünk. Világunknak az a berendezkedése, ami az 1800-as évek óta alapvetően határozta meg először a Nyugat, majd a globalizáció révén ma már szinte az egész emberiség életét, a szakadék felé halad. Mégpedig egyre gyorsabb ütemben – kezdünk kifutni az időből. Az elmúlt évtizedek eredményeképpen a jelenlegi globalizált, kapitalista világmodell mind környezeti, mind társadalmi szempontból aláásta saját fejlődésének alapjait. A könyv bemutatja a lehetséges globális összeomlást előidéző öt trendet (népességnövekedés, globális klímaváltozás, negyedik ipari forradalom, egyenlőtlenségek, nemzetközi hatalmi átrendeződés), és azok egymásra gyakorolt hatásait. Miközben ezek önmagukban is hatalmas változásokat hoznak életünkbe, az igazi kihívást az összjátékukból kialakuló kockázatok jelentik: az emberiség története folyamán soha nem kellett ilyen gyorsan, ilyen világszintű és ennyire összetett változásoknak megfelelnünk.

 

Sz. Bíró Zoltán

Putyin Oroszországa


Progress könyvek

Különbözik-e egymástól, és ha igen, akkor miben, Putyin első két elnöki ciklusa és a harmadik, illetve a ma is tartó negyedik periódusa? Mi a magyarázata Putyin hosszú időn át tartó rendkívüli népszerűségének és az utóbbi évben mért népszerűség-vesztésének? El lehet-e fedni külpolitikai sikerekkel a belpolitikai és gazdasági problémákat? Milyen következményekkel járt a Krím annektálása? Ki járt jól és ki rosszul Oroszország nyugati kapcsolatainak megromlásával? Van-e esély arra, hogy ezek a kapcsolatok Putyin elnöki mandátumának lejárta előtt javuljanak? Putyin negyedik ciklusának lejártakor kockázatmentesen távozhat-e az elnöki székből? Miben különbözik a jelenlegi helyzet az 1999-estől, amikor Jelcin helyére Putyin lépett, és a 2008-astól, amikor Putyint átmenetileg Medvegyev váltotta fel? Milyenné vált mára az orosz politikai rendszer? Miben hasonlít, és miben különbözik a magyarországitól? Milyen viszonyt kellene kialakítani Magyarországnak a jelenlegi Oroszországgal? A könyv többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.

 

Végel László

Temetetlen múltunk

Önéletrajzi regény

A Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai. Az első nemzedék a nagyapáké, a 19. század végén születetteké, akiknek történetét Trianon egyszerűen kettészeli. Nem csupán államot cseréltek, hanem másféle kultúrába, nyelvbe, hatalmi ethoszba kényszerültek, így elsőnek vesztették el múltjukat, hiszen 1918 után lehetetlen volt az előző korszak tapasztalatait átadni a gyerekeiknek, szinte velük együtt tanultak egy új világban tájékozódni. Végel János a századelőn érkezik meg Mélykútról Szenttamásra. A német származású bevándorló család már Mélykúton elmagyarosodott, ez a folyamat Szenttamáson a többségi szerb közösségben lezárult. A másik nagyapa, Paksi Mihály tősgyökeres szenttamási, néhány nemzedékkel előbb érkezett a városkába. Mindkét nagyapa a Monarchia gyermeke, ünnepelték a háború kitörését az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak, 1918 után pedig új államban kezdtek új életet. Az első kisebbségi nemzedék múltja temetetlen maradt.

 

Odze György

A bejrúti rejtély, 1975

Búcsút veszünk a halottaktól. Így van ez rendjén és most sincs másképp. Csak a méltóság, az hiányzik. Sokak számára a valóságos sírhely a Földközi-tenger mélye vagy Libanon földje. Erről a – nevezzük így – szerencsétlenségről az elmúlt több mint negyven évben sem hivatalos, sem szakmai intézmények – és, ami talán a legszomorúbb, maga az egykori Malév – nem folytattak vizsgálatot, nem tájékoztatták a nyilvánosságot. Megfeledkeztek a tragédiába sodort áldozatokról, a hozzátartozókról, azokról, akik bíztak a repülés biztonságában. Az esemény azonban nem merült feledésbe, számos legenda és elmélet született arról, hogy valójában mi történt vagy mi történhetett. Egyértelmű bizonyítékok nincsenek, ám ez nem menti azoknak a felelősségét, akik hallgatás helyett cselekedhettek volna.

 

 


 

“»Közép-Európa számára tehát adva van a reintegráció lehetősége, hiszen ugyanaz a civilizációs égbolt borul föléje, mint a Nyugat fölé« – írja Grendel Lajos, majd így folytatja: »A közép-európai polgár küldetésének tartalma az, hogy a térség reintegrációját sikeresen menedzselje. Sarkítva: a közép-európai polgár küldetése az, hogy felszámolja Közép-Európát, az átmenetiségnek, az etnikai konfliktusoknak, a tekintélyuralmi beidegződöttségeknek a régióját.«
Ebben az értelemben a Noran Libro Kiadó a polgári értelmiség legjobb hagyományait képviseli. Programjában ugyan hangsúlyos a szépirodalmi és klasszikus filozófiai kínálat, de a közéleti kérdésektől sem fordul el.”

(Erdős Zoltán)

 


A Noran Libro Kiadó 2009. szeptember elseje óta a Kossuth Kiadói Csoport tagja.